Régóta szerettem volna már veletek megosztani egy igazán érdekes élményemet. Mint sokan hallottátok november körül a hírekben, Thaiföldön hatalmas esőzések és árvizek voltak. A bulvár média nagyon ki is színezte a történetet. A 9 milliós Bangkok kitelepítéséről terjesztettek rémhíreket, sokan le is mondták a nyaralásukat ennek következtében… teljesen feleslegesen. Én abban az időben pont Bangkokban voltam, a belváros teljesen száraz volt. A thaiok teljes mértékben fel voltak készülve mindenre, talán még egy picit túl is készülték magukat. A belváros tele volt homokzsákokkal, még a legkisebb 7Eleven-be is ezeken keresztül lehetett bemászni. A fotós vérem azért nem engedte hogy ennyivel a tarsolyomban tovább utazzak, ha már ott voltam szerettem volna megnézni a ténylegesen elárasztott területeket. Ezek a részek a turistákat nem is érintették, szóval nem igazán értem miért riasztottak el annyi embert egy álomnyaralástól…
Egy nagyon kedves ismerősömnek hála – akinek megvan a megfelelő nyelv és helyismerete – bejutottunk a víz alatt álló városrészbe is. Itt már a tömegközlekedés megszűnt, a katonaság és karitatív szervezetek segítségével folyt a közlekedés és a bent rekedtek ellátása. Sok helyen már a teherautókra való felmászást megkönnyítendő stégeket is építettek. Nekünk egy olyan kamionra sikerült feljutnunk amit a Singha finanszírozott. Az önkéntesek rendíthetetlenül vitték haza nagy teherautókkal a lakosokat. Igaz, hogy macerásabb volt mint a sima hétköznapok, de a thaiok ezt is leküzdötték. Mosolyogva, összefogva, egymást támogatva. Nagyon tanulságos volt ez az út nem csak látványban hanem érzelmileg is. Ahogy ott ültem a kamionon és láttam ahogy órákon át mentünk és mentünk és minden víz alatt volt, többször elszorult a torkom és kicsordultak a könnyeim. Mire a teherautón velünk utazó thai lány nevetve megkérdezte, hogy én miért sírok amikor Ők nevetnek… Körbenéztem és tényleg azt láttam.. a vízben álló házak előtt az emberek kint álltak és távirányítós motoros csónakkal játszottak, a kaja piacok ugyan úgy üzemeltek, mint máskor, még akkor is ha vízben álltak a székek és az asztalok. Az emberek mosolyogva ülték körül az asztalt és grilleztek mintha mi sem történt volna… Fantasztikusak. Az összefogás ,ahogy egymást segítették, a hozzáállás. Nem sírtak hogy oda mindenük, nem omlott össze a világ hogy évekig szomorúságban éljenek. Felemelt fejjel, mosolyogva mentek tovább….
A hosszú mese után jöjjenek a képek. Először egy olyan 10 képes válogatást szeretnék megmutatni, amivel beneveztem az idei Sajófotó pályázatra. Egész szépen haladt a sorozat körről- körre egyre előrébb a zsűrizésen. Aztán ahogy interneten keresztül hallgattam a zsűrizést arra lettem figyelmes hogy azért pontozták le legjobb 41 pályamű közül a sorozatomat, mert a zsűri szerint túl sok a képeken a Photoshop.. nem mondom hogy nem távoztam keserű szájízzel.
Ezen a sorozaton túl készültek még más képek is:
VIR_4009 VIR_4031 VIR_4033 VIR_4044 VIR_4048 VIR_4053 VIR_4079 VIR_4088 VIR_4101 VIR_4122 VIR_4128 VIR_4146 VIR_4152 VIR_4181 VIR_4183 VIR_4187 VIR_4188 VIR_4191 VIR_4201 VIR_4220 VIR_4257 VIR_4261 VIR_4270 VIR_4272 VIR_4279 VIR_4286 VIR_4307 VIR_4321 VIR_4326 VIR_4332 VIR_4356 VIR_4357 VIR_4360 VIR_4362 VIR_4364 VIR_4377 VIR_4388 VIR_4465 VIR_4480 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10